Kézilabdázók szépségversenye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2005-ben 'TÜKRÖM, TÜKRÖM...' címmel szépségversenyre kerül sor, a szeptember 1. és december 30. közötti szavazáson kiderül, ki a legvonzóbb magyar női és férfi kézilabdázó. A győztesek kilétére 2005. december 30-án, a II. Kézilabda Gálán, a debreceni Főnix-csarnokban derül fény. A szavazás internetes felülete a www.kezilabdagala.hu honlap, ahol exkluzív képgaléria jelenik meg a jelöltekről, valamint folyamatosan nyomon követhető lesz a verseny állása. A szavazás 2005. december 30-án, a Sport 1 TV által élőben közvetített II. Kézilabda Gála alatt zárul le, ahol kiderül, ki lett 2005-ben Magyarország legvonzóbb női és férfi kézilabdázója. Ekkor kerül sor a győztesek megajándékozására. A férfiak közzül részt vesz a szépségversenyben: Buday Dániel, Császár Gábor, Eklemovics Nikola, Éles József, Fazekas Nándor, Harsányi Gergő, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Kertész Balázs, Nagy László, Pásztor István, Perger Zsolt, Vadkerti Attila.

 

 

Nagy Kornél és Gulyás Péter nem indul a versenyen, pedig a képek tanulsága szerint ott lenne a helyük: ezt bizonyítják a szemből és profilból vagy hátulról készült felvételek is.

Szex Beckham-mel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Álom vagy csak valóság, hogy egy ágyba bújjunk az angol focisztárral? Hogy combjait simogassuk, s széthúzva farpofáit fenekébe élvezzünk? Nos, hamarosan valóság lehet mindez egy egymillió forintos mindentudó hálószobai játékszernek köszönhetően! A szolgálatkész és hallgatag guminők és gumipasik kora lassan leáldozóban, ugyanis egy német feltaláló szexrobotot fejlesztett ki. A néma elektronikus partner pedig nemcsak mozgásra képes, hanem kellemesen langyos is. Eddig az úgynevezett "valódi babák" szolgáltatták az ínyencséget az erotika piacán.

Egy nürnbergi repülogép-szerelő, Michael H. azonban szemlátomást nem találta kielégítőnek pót-partner hálószobai tevékenységét. Továbbfejlesztette hát a típust és megalkotta az első szexrobotot. Az elektronikus baba nem csak szilikonból épül fel. A "bőre" alatt található gépezet még a szívverést és lélegzést is mímeli. "A robot távirányítással működik. Riszálja a csípőjét. Ráadásul orrán-száján szuszog is" - nyilatkozta a büszke feltaláló. Andy baba - így hívják a szépreményű elektronikus (egyelőre csak) menyecskét - igazi bombázó. A méreteit bármelyik topmodell elirigyelhetné. Andy ára, sajna, egyelőre még borsos. Az alaptípusért 1,3 millió forintot kell leszurkolnia a vásárlónak. A fizetőképes kereslet igényeinek megfelelően a külleme átalakítható. Különleges kívánságokat is kielégítenek némi külön pénzmag fejében. A robot haja, bőre színe, keble formája és mérete kívánság szerint, katalógusból választható. Az elektronikus kéjhölgyet "atyja" mindennel felszerelte, ami csak szem-szájnak ingere. Van csiklója, G-pontja, és alkalmas orális szexre is. Amikor eljut a tetőpontra, a teste felforrósodik, csak a lábfeje marad hideg. "Olyan robotot teremtettem, amely alig különbözik az embertől" - dicsekedett a feltaláló. Feltételezhetően hamarosan elkészül majd Andy fiú párja is, aki - ha kereslet lesz rá - hasonlíthat majd akár david beckham-ra is!

HIV-robbanás Magyarországon - Az online szexpartnerkeresés az ok?

 

 

 

 

 

 

 

Jelentősen növekedett a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon: az anonim HIV-szűréseken 2005 áprilisáig annyi beteget regisztráltak, mint tavaly egész évben. Hetente három új beteget jegyeznek, tavaly országosan pedig ötven új HIV pozitív beteget regisztráltak. Ha folytatódik ez a tendencia, százötven-kétszáz fertőzöttet fognak kiszűrni 2005-ben Magyarországon. A szakemberek már várták az új "robbanást", tudták, hogy a nemzetközi viszonylatban alacsony fertőzöttségi szint már nem tarható sokáig.

Ennek oka talán az interneten szövődő, de a való életben kiteljesedő random szexuális kapcsolatok egyre növekvő száma. "Beindult a sexdrive" - fogalmaznak a szakemberek. 1999 óta egészen idáig a kiszűrt fertőzöttek 60-75 százaléka nő volt, most azonban a homoszexuális betegek száma is gyors iramban növekedni kezdett. Az anonim szűrésekről érkező gondozottak jellemzően homoszexuálisak, idén például nem is volt nő közöttük. A László kórházban regisztrált betegek között is többségben vannak a homoszexuális férfiak, de a fertőzött fiatal nők száma is emelkedik.. Az új fertőzöttek szinte kivétel nélkül a jó egzisztenciájú, magasan képzett fiatalok (például bankvezetők, közhivatalnokok, tanárok) közül kerülnek ki. Gondot okoz, hogy négy-öt, melegekkel vagy drogfüggőkkel foglalkozó civil csoporton kívül senki sem foglalkozik igazán ezzel a problémával.

HIV-szűrési statisztikák 2004-ben és 2005-ben: 2004-ben az anonim szűréseken 2144 jelentkezőből 10 ember bizonyult HIV-pozitívnak. 2005-ben május elejéig 743 vizsgált személyből szintén 10 HIV-fertőzöttet szűrtek ki. (Index, 2005. május 12.)

Botrányfilm a botrányjelentésről

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alfred Kinsey az 1940-es évek végén vált ismertté a nyilvánosság előtt, amikor megjelentette a Sexual Behavior in the Human Male című könyvét, amely az első tudományos tanulmány volt az emberi szexualitásról. A mű több félreértést is eloszlatott, és közbeszéd tárgyává tette az addig tabunak számító témát, például a homoszexualitás kérdését.

A tudós azonban nemcsak elismerést kapott, hanem komoly támadások is érték az egyház és hagyományőrző csoportok részéről, mivel munkásságát erkölcstelennek és veszélyesnek minősítették.Kinsey tanulmányáról most filmet forgattak, ami végre Magyarországra is eljutott. Az amerikai-német gyártmányú mozi nyíltan beszél a szexről, és akad benne néhány meztelen jelenet is, ráadásul ecseteli Kinsey férfiakkal létesített szexuális kapcsolatait is. A film rendezője és forgatókönyvirója Bill Condon, a szereplők: Liam Neelson, Chris O'Donell, Peter Sarsgaard, Timothy Hutton, a címe pedig egyszerűen: Kinsey.

Kinsey, aki a szexuális szokások átfogó vizsgálatát végezte el az USA-ban, igen híres felvételében azt találta, hogy a "mintájában szereplő férfiak 8 százaléka tartott fenn kizárólagosan homoszexuális kapcsolatot 3 vagy több éven át. További 10 százalék folytatott homoszexuális és heteroszexuális tevékenységet is, többé-kevésbé azonos arányban. Kinsey legmeglepőbb eredménye az volt, hogy a férfiak 37 százalékának volt olyan homoszexuális élménye, amely orgazmust is magában foglalt. A férfiak további 13 százalékának volt homoszexuális vágya, amit azonban nem élt ki. Kinsey és kutatótársai meghökkentek a feltárt eredmények láttán, így azokat különböző módszerekkel újból ellenőrizték, de végkövetkeztetések nem változtak." - írja Anthony Giddens Szociológia című könyvében (Budapest, Osiris 1997: 209) Kinsey és munkatársai 1948-ban publikált: Sexual Behaviour in the Human Male (Philadelphia, W. B. Saunders) és az 1953-ban megjelent: Sexual Behaviour in the Human Female (Philadelphia, W. B. Saunders) című művei alapján. Tehát valójában a férfiak fele tekinthető kizárólagosan csak heteroszexuálisnak.

Egy közelmúltbeli vizsgálat szerint a Világháló is hozzájárul a homoszexualitás "terjedéséhez", ugyanis az Internet nyújtotta lehetőségek segítségével a homoszexuális irányultságú emberek kitörhetnek korábbi elszigeteltségükből, kommunikációs kapcsolatot létesíthetnek egymással és felvállalhatják önmagukat. Mára az Internet a homoszexuálisok küzdelmének és identitásépítésének egyik igen fontos fóruma lett, s a kapcsolattartás talán legfontosabb eszköze.

Metroszexuális szépségek: hiú fiúk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a 'metroszexuális'-nak elkeresztelt fogalom olyan, mintha valami furcsa szexuális eltévelyedést foglalna magába. De nem erről van szó. Ebbe a táborba azok a férfiak tartoznak, akik ugyanolyan hiúak a külső megjelenésükre, mint a nők nagy része. Nem átallanak szemránckrémet használni, vagy gyantáztatni. Ha Dávidot manapság újrafaragnák, valószínűleg korszerűsítenének egy-két tulajdonságán. Orrát kicsinyítenék, szemöldökét ívesebbre szednék, és soha többet nem engednék fehér bőrrel az utcára. Persze minderre csak akkor lenne szükség, ha a metroszexuálisok táborát erősítené. Ez a fogalom szinte mindenkinek ismeretlen, pedig a jelenség a 90-es évek óta él és virágzik.

Mark Wahlberg volt az első úttörője, aztán pedig jött a többi zavarba ejtően kislányos arcú férfi. Beckham pedig egyszerűen divatba hozta a nőies vonásokkal megáldott, babaszépségű urak mintáját. Gyula, egy magyar modell még nem tartozik az ismertebb arcok közé, mégis rengeteg időt tölt el szépítkezéssel. Éppúgy, mint Tommyboy, aki már a Való Világ villában is legendásan sok időt töltött a tükör előtt. Persze az igazi világban sincs ez másként. Tetőtől talpig szőrtelenít, szemöldököt szedet, edz, és szoláriumba jár. Szerinte sincs ebben semmi megdöbbentő, hiszen a jólápoltsághoz ma már mindez hozzátartozik. Sőt, a szempillafestés is férfiaknak. Merthogy tőlünk Nyugatra már régóta hódítanak a férfi sminkszerek. Szempillaspirálok, szájrúzsok már nemcsak gyerekeknek, hanem férfiaknak is készülnek, mondván, az erősebbik nem is kiemelheti az arcán ami szép, és elfedheti ami előnytelen.

Hol robban a gay-bomba?

 

 

 

 

 

A Pentagon különleges fegyverek kifejlesztésére vonatkozó programjában szerepel a terv, hogy létrehozzák a gay-bombát. A fegyver olyan vegyi összetevőkből állna, amely az ellenséges katonák körében idézné elő a homoszexuális viselkedést - áll a Fehér Ház jelentésében. Az amerikai belügy olyan fegyverek létrehozását tervezi, amelyek nem okoznak halált, viszont negatívan hatnak az ellenség moráljára így gyöngítve azok csapatait. Számos terv született már, de ezek végül is nem kerültek megvalósításra. Egy 1994-es projekt volt a gay-bomba megalkotása, amely 6 évet szánt a meleg-fegyver megalkotására. A fejlesztés az amerikai légierőnek az Ohio állam beli Daytonban lévő kutatólaboratóriumában történt volna, s 7 és fél millió dollárt szántak a célra.

Colin Farrellt duplán jelölték meleg-Oscarra

 

 

 

 

Két Colin Farrell-film, a Nagy Sándor, a hódító és az Otthon a világ végén is szerepel a melegek korrekt médiareprezentációjáért küzdő amerikai szervezet éves díjára jelöltek listáján. Az 1985-ben alapított GLAAD (Gay and Lesbian Alliance Against Defamation) nevű szervezet célja, hogy elősegítse a homoszexuális emberek korrekt, pontos és teljes körű médiareprezentációját a homofóbiával és a szexuális hovatartozáson alapuló diszkriminációval szemben. A GLAAD minden évben, idén 16. alkalommal díjazza a melegek szempontjából legkiemelkedőbb filmeket, televíziós programokat, zenészeket, színdarabokat és újságokat. A nagyközönség számára készült filmek versenyében két Colin Farrell-produkció is indul. A nálunk is bemutatott, többnyire lesújtó kritikákat kapottNagy Sándor, a hódító biszexuálisnak állítja be a legendás hadvezért.
  Ez az ábrázolásmód nagy sajtóvisszhangot váltott ki, görög ügyvédek egy csoportja pedig perrel fenyegette meg a rendezőt, Oliver Stone-t. Az Otthon a világ végén című dráma Az órák-at jegyző Pulitzer-díjas, nyíltan homoszexuális Michael Cunningham regénye alapján készült. A filmben Farrell Bobbyt alakítja, aki kamaszként beleszeret Jonathanba. Ugyanebben a kategóriában jelölték a Kinsey-ben úttörő szexkutatót alakító Liam Neelsont, a leszbikus sorozatgyilkost megformáló Charlize Theront A rém-ért és a Saved! című, középiskolában játszódó szatírát. A tavalyi győztes a Csavard be, mint Beckham! volt. A szűkebb közönségnek szánt filmek között száll versenybe Pedro Almodóvar Rossz nevelés-e, ellenfelei a Bear Club, a Brother to Brother, a Blue Gate Crossing és a The Mudge Boy lesznek. A televíziós drámasorozatok versenyében jelölték a Magyarországon is sikerrel futó Sírhant művek-et. A komédiasorozat kategória egyedüli jelöltje a Will és Grace, a valóságsow-k között pedig a nálunk is futó Melegítő számíthat sikerre, amelyben négy rátermett meleg fiú álomférfit csinál a slampos heteroszexuális jelentkezőkből. A GLAAD-médiadíjakat március 28-án adják át New Yorkban, április 30-án Los Angelesben és június 11-én San Franciscóban. Az ünnepséget az MTV új kábeles csatornája, a melegtémákra szakosodott Logo fogja közvetíteni.

Meleg gépkocsik és meleg marketing

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az autómarketing egyik legnagyobb felismerése, hogy családi autót meleg családok számára is lehet reklámozni. Egy 2000-es amerikai felmérésből ugyanis az derült ki, hogy az azonos nemű párok jelentős része nevel gyermeket, konkrétan nőknél 33, férfiaknál 22 %. Ez pedig Amerikában már kifejezetten zsíros piacot, 600 ezer háztartást jelent. A meleg-családi piacon pedig ki más tehette volna meg az első lépést, mint a leginkább családi autóként számon tartott Volvo, a legendásan toleráns Svédországból.

Thomas Andersson, a Volvo Cars North America alelnöke azt mondta, elsődleges célközönségük a "modern családi értékek" iránt elkötelezett vásárlók, márpedig "a család sokkal többet jelent, mint a hagyományos értelemben vett család". A Volvo pár éve kezdte a meglehetősen egyértelmű meleg offenzívát, mégpedig épp első majdnem-komoly terepjárójával, az XC90-nel. A sajtóhirdetésekben - a világon elsőként - boldog meleg párokkal reklámozták a Volvo hobbiterepjáróit. Az egyik képen egy leszbikus nő öleli át terhes partnerét, a másikon két férfi alkot meghitt családi kört babával. A szlogen: Whether you're starting a family or creating one as you go. Magyarul kb. akár tervezted, akár csak úgy menet közben jött. Howard Buford, a Volvo észak-amerikai reklámügynökségének vezetője szerint a meleg fókuszcsoportok vizsgálatakor látható volt, hogy a melegek sokkal fogékonyabbak az egyértelmű üzenetekre. Ez azt jelenti, hogy ha csak egyszerűen "családi" autóként reklámoznak valamit, azt ők is ugyanúgy értik, mint valószínűleg maga a hirdető: hagyományos, heteroszexuális családoknak szánt termék. Aki tehát meleg családoknak is el akar adni, egyértelműen kell fogalmaznia, a mellébeszélés egyetlen árva Volvót sem ad el. A Volvo sportos C70 kupéja felett már erősen eljárt az idő, de a cég bízik abban, hogy a meleg közösség segít a raktárkészletek apasztásában. A C70 új hirdetéseiben az autó mellett egy meleg pár látható a mozgalom közismert jelképével, egy yorkshire terrier kiskutyával. A még mindig habozó melegek, vagy esetleg csak sima liberális szimpatizánsok számára valóságos kegyelemdöfés, hogy a kampányban hangsúlyozzák: a Volvo az eladott autók árából 500-500 dollárt utal a Human Rights Campaign számára.

A Volvo mellett a tulajdonos Ford másik márkája, a Jaguar is igyekszik erős hídfőállást kiépíteni a homoszexuális piacon. A Jaguar szlogenje: "Life is full of twists and turns. Care for a partner?" Vagyis nagyjából az élet már csak ilyen, egyszer fenn, egyszer lenn. Mit szólnál egy partnerhez? És bár az anyacég imidzse Amerikában is jóval konzervatívabb, mint a Volvóé, a tervek szerint hamarosan számos Ford hirdetés jelenik meg a meleg lapokban.

Történészek számára érdekes epizód lehet, hogy az első televíziós meleg autóhirdetést a Volkswagennek tulajdonítják. 1997-ben, amikor egy amerikai szappanoperában először tűnt fel meleg szereplő, több hirdető visszalépett a film előtti-utáni reklámblokktól. A VW épp ellenkezőleg: akkorra időzítették a Golf IV. új kampányának indítását. A filmben két srác egy romos fotelt cígöl az utcán egy Golf csomagtartójába, miközben az autóból a Trio slágere, a Da da da csipog. A VW soha nem ismerte el, hogy a két fiatalember melegnek lett volna szánva, a célközönség azonban így is hálás volt az összekacsintásért, és ahogy az utóbbi szavazások is alátámasztják, a Golf azóta is kedvelt meleg típus. A Daily Telegraph közzé tette a legmelegebb autók listáját. Csodák csodája, náluk is a Peugeot 206 CC nyert, az élmezőny is hasonló: Smart, az új Mini, Mercedes SLK, Volkswagen Beetle.

Melegít a Peugeot

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Főműsoridőben akár négyszer-ötször is bevallja egy fiú, hogy márpedig ő meleg. A francia autógyár először mert Magyarországon bemutatni olyan reklámot, amelynek főszereplője egyértelműen homoszexuális. Amíg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a hirdetők már külön célcsoportnak tekintik a homoszexuálisokat, és külön reklámfilmeket, sőt egész kampányokat készítenek nekik, addig Magyarországon még csak ott tart a társadalmi elfogadás, hogy megtűrjük, ha valaki ezzel a témával viccelődik a televízióban vagy az óriásplakátokon.

Eddig is láthattunk olyan hirdetéseket a magyar csatornák reklámblokkjaiban, amelyekben feltűnnek homoszexuálisok, elég, ha csak az Axe egyik tavaly bemutatott reklámfilmjére gondolunk, ahol az új dezodort használó főszereplőt nemcsak megvadult modellek és gyönyörű üzletasszonyok környékezték meg egy liftben, de végül egy homoszexuális motoros is kihívó pillantásokat vetett rá. A Peugeot új kampányában viszont az egyik szereplő coming outját hallgathatjuk meg, amire a másik szereplő válaszul feltekeri az autó légkondicionálóját, ezzel is oldva a meleg helyzetet, ahogy arra a szlogen is utal. A cég az Önszabályozó Reklámtestületnek megmutatta a kisfilmet, ahol a szakértők megállapították, hogy a reklám megfelel a magyar előírásoknak, bár jelezték, hogy minden bizonnyal többen panaszt tesznek majd a film miatt. Egyelőre azonban sem meleg jogvédő szerveztek, sem melegellenes csoportosulások nem tiltakoztak amiatt, hogy a fiatal férfi főműsoridőnként négyszer-ötször bevallja, hogy márpedig ő homoszexuális, barátja pedig minderre igencsak hidegen reagál.

Oroszország:

1 nem és 1 igen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meleg párt esketett össze a nyár végén (2003.) Oroszországban, a Moszkvától xx kilométerre keletre levő Jizsnyi Novgorodban egy ortodox pap. Denisz és Mihail boldogító igenje igencsak megbotránkoztatta a hatalmas országot. A sajtó egyszerűen "világméretű botránynak" minősítette a történteket. Denisz Gogoljev és Mihail Morozov kapcsolatáról korábban csak a szűkebb baráti kör tudott és néhány ismerős. Szeptember 1-én a Jézus születése templomban a szokásos pravoszláv hagyományok szerint összeadta őket Vladimir atya, az a személy, aki júniusban meg is keresztelte őket. A boldog, fiatal pár a moszkvai Komszomoljszkaja pravdának nyilatkozva elmondta azonban,hogy az esküvő tízszer annyiba, 15 ezer rubelbe került, mint a hagyományos párok esetében. Az oroszországi meleg esküvő története azonban itt még nem ért véget.

Az egyház megfosztotta papi rangjától Vladimir atyát, s a földig romboltatta azt a kápolnát, ahol a ceremónia megtörtént. Állítólag azért, mert egy nagyobb templom épül majd a közelben. A két fiatal nem érez lelkifurdalást amiatt, hogy az atya hivatás nélkül maradt. Mint mondják, erről akkor kellett volna elgondolkodnia, amikor elkérte a 15 ezer rubelt. Mindenesetre megígérték, hogy megpróbálnak majd munkát keresni neki, ha nem lesz miből élnie.

Az oroszországi meleg közösség felmérése szerint a lakosság 10 százalékát teszik ki. Így hát nem kell azon csodálkozni, hogy a népesség jelentős részét képező közösség szavazatára számítva szivesen megfordulnak a meleg szórakozó helyeken. A sajtó emlékeztetett arra is, hogy az orosz Duma többszöri próbálkozással sem tudta megszavazni azt a törvényjavaslatot, amely szigorúan büntette volna, az úgymond agresszíven ismerkedni próbáló melegeket. A törvény még csak napirendre sem kerülhetett. Az egyik ifjú, Denisz is megpróbál majd hasznot húzni az ingyenes reklámból: azt tervezi, hogy indul majd a parlamenti választásokon, ugyanis a melegek jogait szeretné képviselni.

Londonban is "házasodhatnak" a melegek

 

 

 

 

Ken Livingstone, London polgármestere kezdeményezésére létrehozott különleges anyakönyvi hivatalban szentesíthetik kapcsolatukat a melegek, mivel Nagy-Britanniában a törvények nem ismerik el az egynemuek együttélését. Nagy-London Hatóság az elso az országban, amely az azonos neműek kapcsolatát egyenrangúnak tekinti a heteroszexuálisok által kötött házasságokkal. Példáját azonban hamarosan követni kívánják Brightonban, Manchesterben és Liverpoolban is. A londoni polgármester által létrehozott újfajta anyakönyvi hivatalban a meleg párok hivatalos okmányt kapnak együttélésükrol, amely ugyan jogerovel nem bír, de hasznos segítséget nyújthat a párok életében felmerülo számtalan vitás kérdés rendezésekor a családjog, a bevándorlás, az adózás vagy az örökösödés terén. A melegekkel szembeni eloítéletek miatt az anyakönyveket egyelore bizalmasan kezelik, a londoni önkormányzat nem engedélyezi a nyilvános betekintést a dokumentumokba. A melegek egyenjogúságáért küzdo szervezetek képviseloi méltatták a londoni polgármester kezdeményezését, az elso lépésnek nevezték a homoszexuális párkapcsolatok hivatalos nagy-britanniai elismerése felé. (Forrás: Index)

Árnyéka önmagának

 

 

 

 

 

 

Egyelőre még barátai sem merik feltenni a kérdést: mi történik Rupert Everettel? A 44 éves színész szemlátomást napról napra épül le. Amikor a sztár megjelent Monte Carlo-ban, a Worl Music Awards díjkiosztón, többen elborzadtak: csontsovány, sápadt, feje szinte kopaszra nyírt, tekintete üres. A 180 centiméter magas, arisztokratikus arcvonásokkal rendelkező, egykor sármos srác már csak árnyéka önmagának. Tavasszal még, amikor Máltán befejezte a Sharon Stone-nal forgatott Different Loyalty című filmet (bal oldali kép), úgy látszott, hogy kitűnő formában van. Most mindenki a legrosszabbra gondol, hogy talán AIDS-es. A színész még 1989-ben nyilvánosan beismerte másságát, sőt több filmben is meleg karaktereket jelenített meg. Az azonban, hogy felvállalta önmagát, egyáltalán nem ártott karrierjének: az továbbra is töretlenül ívelt felfelé.

Boys meet boys

 

 

 

 

 

Az Egyesült Államok-beli meleg közösség a lakosság mintegy hét százalékát teszi ki, s emiatt egy különleges célcsoportot alkotnak, évente ugyanis 500 milliárd dollárt költenek a melegek. Ennek a ténynek köszönhetően egyre szaporodnak a nekik szánt gay-tematikájú rendezvények. Az eddigi legnagyobb ilyesfajta esemény a "Boys meet boys" televíziós valóság-show, amelyet 2003. júliusának közepén indított az amerikai Bravo csatorna. Az adó művészeti és szórakoztató reality műsorokra specializálódott. A 35 éves, nőtlen James, aki egyébként sikeres Los Angeles-i ügyvéd, a tévéműsorban 15 srác közül választhat magának barátot. A show-ra 5000 jelentkező közül választották ki azokat, akik végül is bekerülhettek az adásba. Hogy a fiúk minél otthonosabban érezhessék magukat, egy pazarul berendezett villa áll a rendelkezésükre, ahol különféle rendezvények, foglalkozások is vannak a számukra. Emellett kettesben töltött programokra is számíthatnak James-szel. Az adásból hat félórás részt terveztek az esti fő műsoridőben. Mivel azonban a homoszexualitás még mindig különleges téma,a stáb ígéretet tett arra, hogy kizárólag csókok kerülnek adásba, minden egyéb intimitást cenzúrálnak.

Meleg férfiak saját gyermekei

 

 

 

 

 

 

A jelenlegi klónozási technikákkal megvalósítható, hogy két hímivarsejt egyesülésével alakuljon ki egy megtermékenyített "petesejt". A Dolly bárány esetében is alkalmazott ún. maganyag-átviteli (nukleáris transzfer) technológiának köszönhetoen a jövoben a petesejt kihagyhatóvá válik az ivaros szaporodási folyamatból, így például két homoszexuális férfinak is lehet saját utódja - ezt állítja dr. Calum MacKellar, a skóciai Edinburgh Egyetem vezeto tudósa. Az eljárás a tervek szerint a következoképpen zajlana: Egy normális petesejt sejtmagját - amely a genetikai információt tartalmazza - eltávolítják, majd egy hímivarsejt sejtmagjával pótolják. Ezután az így keletkezett "hím petesejtet" egy újabb - de másik egyedbol származó - hímivarsejttel, lombikban termékenyítik meg. Az így keletkezett zigóta (megtermékenyített "petesejt") tehát kizárólag hímekbol származó géneket hordozna, így a gyereknek két apja lenne - legalábbis genetikai értelemben. A zigótát ugyanis egy noi méhbe (béranyába) kellene beültetni, hogy az kihordja és megszülje. A felmerülo etikai problémákon túl azonban egyelore biológiai okok miatt sem lehetne megvalósítani a fenti elképzelést, mivel az anyai gének hiányában a magzat életképtelen. A noi ivari kromoszóma (X) ugyanis - férfi megfelelojével (Y) ellentétben - az ivart meghatározó géneken túl számos olyat is hordoz, amelyek nélkülözhetetlenek (például a normális véralvadási folyamatokért feleloseket). S még ha ezen a problémán sikerülne is túllépni, még mindig ott van a magzatot anyaméhben ért hatások jelentoségének cseppet sem egyszeru kérdésköre. (Forrás: Origo)